Ma a közösségi média minden második-harmadik írása a környezetszennyezésről, globális felmelegedésről szól. Ahelyett, hogy szörnyülködnénk, felelősöket keresnénk, jobban tesszük, ha lépünk valamit. Ha mi is kivesszük a részünket abból, hogy általunk szebb és élhetőbb legyen a világ. Az elmúlt évtizedekben olyan „technikai vívmányokkal” vérteztük fel magunkat, amikről mára kiderült, hogy nem vállalhatóak a Föld fennmaradása szempontjából.

Ilyenek többek között:

  • az általunk is fogyasztott „agyonfeldolgozott” élelmiszerek,
  • az évszakonként lecserélt ruházatunk,
  • az elektromos kütyüjeink átláthatatlan tömege,
  • és a temérdek nejlontáska, szívószál, ételes doboz, ami minden háztartásban naponta kilószámra a kukában végzi.

Hogyan tudnánk ezeket mérsékelni vagy akár kiiktatni az életünkből? Persze úgy, hogy abból jól jöjjünk ki, azaz ne érezzük azt, hogy visszaléptünk pár évszázadot az időben.

Meglepően könnyen tudunk változtatni és olyan szokásokat bevezetni, ami talán kicsit időigényesebb, kevés odafigyelést kíván, de idővel biztosan megtérül anyagilag is és erkölcsileg mindenképpen.

Ha Te is vágysz arra, hogy ezen az új úton elindulj, tedd meg az első lépéseket! Meglátod, milyen hamar belejössz!

Tehát, üdv a klubban!

Élelmiszerek

Egyél olyan ételeket, melyek

  • a legkevésbé vannak feldolgozva, (pl. zacskós zellerkrémleves helyett egy zellergumót megfőzve és pürésítve főzz levest!)
  • a legkevesebbet utaztak a tányérodig, (pl. rábaközi almát az új-zélandi helyett)
  • az éppen aktuális időszakban teremnek, vagy jól tárolhatóak, (pl. márciusban céklát és retket, októberben padlizsánt és szőlőt és ne fordítva)
  • változatosak (pl. a kizárólag hús-rizs-krumpli-tészta mellett babot, lencsét, mákot, diót, kelkáposztát is)
  • egyszerűek (pl. nyersen vagy pár perc főzéssel előállíthatók, mint a saláták, párolt ételek, melyben több értékes tápanyag található és felfrissítik a szervezetünket)
  • színesek és vitamindúsak (pl. sárga paprika, piros ribizli, szamóca, kék áfonya, szőlő, barna naspolya, mogyoró, zöld cukkini, saláta, narancssárga sütőtök, bordó cékla)

Ruházat

Álljon a a ruhatárad olyan egymással jól kombinálható ruhadarabokból, amik nem mennek ki évente a divatból. Igazán nincs szükségünk több, mint kb. 20 felső-alsó darabnál. Határozd el, hogy akkor veszel újat, ha igazán szükséged van rá mert az előző kiszakadt és már nem lehet megjavítani vagy kinőtted.

Kütyük

Ebben a kérdésben nagyon különböző az emberek igénye, de ha belegondolunk, arra, amire használjuk, nem kell évente vagy kétévente új készüléket venni. Általános véleményem, hogy az erre fordított időt mindannyiunknak csökkenteni kell. Helyette kertészkedj, olvass, beszélgess, biciklizz, stb… Meglátod, kinyílik számodra a világ!

Konyha

Természetes vágyunk az, hogy ne kelljen naponta hosszú órákat tölteni az ételkészítéssel. Ebbe beletartozik a bevásárlás, az előkészítés, a tűzhely mellett állás és a „romok eltakarítása” is. Van egy minimum, amit azért rá kell fordítani, különben csak valami „junk food” repül be a táskánkba és azután a szánkba… De ügyes időgazdálkodással optimalizálható a háztartással töltött időnk. Emellett az is fontos, hogy amit megveszünk, azt fel is tudjuk dolgozni, el is tudjuk fogyasztani. Amiben pedig hazahordjuk az alapanyagokat, az ne terhelje a környezetet le nem bomló műanyagokkal, veszélyes hulladékokkal. Sejteni lehet tehát, hogy itt is, – mint életünk számos egyéb területén – szükséges egy kis előre tervezés. Mi akarok enni és főzni ezen a héten, hány ember számára? Hol akarom az alapanyagokat beszerezni? Milyen szatyrokat, tárolókat tudok magammal vinni, hogy minimalizáljam a bejövő és kimenő szemetet?

Bevásárlás

A piacon és a boltokban sok-sok terméket megkapsz csomagolás mentesen. Van, amit csomagolás nélkül egyenesen a kosaradba tehetsz. Zöldségnek, gyümölcsnek ne kérj nejlonzacskót, hanem vigyél magaddal pamutvászon bevásárlózacskót, amit akárhányszor kimoshatsz és újra bevethetsz. Ugyanez a helyzet kenyérrel, pékáruval. Húsnak, felvágottnak, sajtnak, vajnak elmosható műanyag doboz vált be leginkább, ebbe kérd, hidd el, beleteszik! Tejet vehetsz kimérve flakonba vagy üvegbe. Szárazáru, tészta, magvak is vehetők már sok helyen csomagolásmentesen.

Űzz belőle sportot, hogy lehetőleg minél kevesebb csomagolóanyagot vigyél haza!

Önellátás

Ha egy akármilyen pici földterületed van, termessz rajta zöldségeket, gyümölcsöket. Palántákat tavasszal lehet kapni bármelyik piacon és meglátod, milyen nagyszerű érzés a saját magad által termelt ételt megenni! Szamócát, snidlinget, bazsalikomot, koktélparadicsomot nevelni még balkonon is lehet! Légy kreatív és vesd bele magad!

Hasznos oldalak

Tudatos vásárló: https://tudatosvasarlo.hu

Föld Napja Alapítvány: http://www.fna.hu